Azt hittem, ez lesz életem eddigi legjobb nyara. Nos, most már nem teljesen ez a véleményem. A munkavállalás nem jött össze, a nyári terveim rombadőltek. Nem tudom, mihez kezdhetnék. Volt a nyárra egy rettentő fontos célom, hát.. Ezek után félek, hogy nem tudom megvalósítani. : /
Ahogy annyi mást sem. Nem tudom, hogy lesz ebből Olaszország; Edemnek nem hagyom hogy fizessen egy fillért sem. Nem tudom, hogy megyek majd Gabihoz Pestre, honnan lesz saját pénzem, ésatöbbi, ésatöbbi. Egyetlen dologra fogok nagyon rágyúrni, azt nem hagyom annyiban.
Az elmúlt 3 hétben nagyon megváltozott a lelkiállapotom. Egyre romlik. Minden napom a barátaimmal töltöm, ami elvileg jót kéne tegyen, mivel kevesebb időm marad a 'virtuális' kapcsolatokra. De nem. Nem jobb semmivel sem. Sőt.. Magányosnak érzem magam, és lelettem emozva is néhányszor. Kihat a környezetemre is a rosszkedv, és nem tudom úgy élvezni a nyarat, ahogy azt kellene. Van ennek 2 hatalmas oka, de sajnos nem tudok mit tenni egyik ellen sem. Küzdeni nem fogok, se egyikért, se másikért; azt hiszem, én már eleget tettem. Többet nem tudok. Felesleges.
Szóval, ennyit a remeknek induló nyaramról, jó sokáig tartott... Nem kicsit bánt a dolog.
xoxo.