* Lindcy.

Sokszor írtam már Rólad, Deni, de nem neveztelek meg. Annyiszor írtam már le Neked, és blogban is, mit is jelentessz nekem valójában, de most összegezném.

Annak idején, amikor bejelöltél vipen, persze nekem is, mint oly sok lánynak megtetszettél, de sosem foglalkoztam Veled. Teltek, múltak a hónapok, egyszer egy ismerősöm küldött egy képet, hogy milyen szép fiút látott neten. Elküldte, és felismertelek, hogy Te bizony ismerősöm vagy vipen. Megnéztelek újra, hosszú idő óta először. Még mindig szép voltál. Aztán eldöntöttem, hogy elolvasom egyszer rendesen az adatlapodat, mivel nem volt Rólad túl jó véleményem. Megtaláltam a blogcímed, és elkezdtem olvasgatni. Hetekig olvastam, mire rájöttem, muszáj megismernem Téged. Tudtam, legalábbis sejtettem, hogy sok lány udvarolhat Neked, próbálnak a közeledbe férkőzni, ezért nem sok esélyt láttam rá, hogy igazán megismerhesselek. De megpróbáltam, mivel nagyon régen nekem Bró azt mondta, egyszer Őt jegyezte meg egy fiú, és nagyszerű barátok lettek; hát gondoltam, veszíteni nem veszíthetek semmit, felvettelek hát MSN-re. Nem indult túl bíztatóan a beszélgetés, nem igazán foglalkoztál velem, mondhatni szartál rám. Ezen persze nem lepődtem meg, de amint azt ma már Te is tudod, makacs és akaratos ember vagyok. Fejembe vettem, hogy meg fogom magam szerettetni Veled, bármi áron. Úgy gondoltam, először tartózkodom majd, kiismerlek, hogy milyennek kell lennem ahhoz, hogy szóba állj velem; de ez 1-2 bezsélgetésből kiderült: elég önmagamat adnom. Melletted nem kell megjátszanom magam, nem kell, hogy hasonlitsak Rád, hisz Te hasonlítassz rám. :)

Így sem volt túl egyszerű, Te nem írtál rám soha, én pedig ha írtam is, nem velem voltál elfoglalva, nem nagyon tudtunk összeismerkedni. Mérges voltam. Bántott, hogy annyira sem vagyok képes, hogy két percre lekösselek. Aztán sikerült. Kezdtelek megismerni, s Te is engem. Megnyíltam, de úgy érzem, Te is. Sokat beszélgettünk, kezdtelek megkedvelni. Egyre jobban és jobban, lassan már Te voltál az életemben az egyik legfontosabb ember. Minden nap azér könyörögtem lefekvés előtt, hogy csupán egyetlen egyszer hagy öleljelek meg, hogy érezzem az illatod, a közelséged. Hogy a szemedbenézhessek, s elmondjam, szeretlek. Mára ez nem maradt ennyire egyszerű. Alig beszélünk, és akkor is csak pár percig, épp úgy, mint a kezdetek kezdetén. Bánt. Már mondtam is Neked nem egyszer, hogy változtassunk; vagy hagyjuk békén egymást örökre, vagy beszéljünk többet. Dolgozol. Tudom. Sokakkal tartod a kapcsolatot, ezért 1-1 emberre több-kevesebb időd jut. Tudom. Én csupán annyit kérnék, hogy heti 1 napot, egy hosszú estét adj nekem, amikor csak az enyém lehetsz. Deni, ki kell mondanom: az életem talán eddigi legfontosabb részévé váltál. Ha valakihez, vagy valamihez kellene hasonlítanom, talán Anyuhoz, vagy méginkább a levegőhöz tudnálak. Fogalmam sincs, mit tennék, ha egyszer végleg megszakítanád velem a kapcsolatot, vagy egyszerűen csak teljesen érdektelenné válnék számodra. Hogy Te minek tekintessz engem, barátnak, havernak, vagy bármi másnak, azt nem tudom. Azt viszont igen, hogy kibaszott nagy szükségem van Rád, meg merném kockáztatni azt is, hogy örökre.

Gondolkozom erősen, vajon tudnék-e még írni valamit, amit nem mondtam még el Neked 20szor, de szerintem már mindent tudsz, e bejegyzés nélkül is. Megérdemelted. Megkaptad. Nem kérted, de itt van. Ha én nem is, de ez az egy bejegyzés, vagy legalább töredéke remélem megmarad az emlékezetedben örökre. Emlékszel majd talán 10-20 év múlva arra, hogy volt egyszer egy lány, akinél talán soha senki nem szeretett jobban. Egy lány, aki még nagyon az élete elején jár, jóval kevesebb élettapasztalata van, mint Neked, de megértett, bármit tettél, hisz oly sokban egyeztetek. Nos, ha így nem is, máshogyan remélem az emlékezetedben tartassz majd.

Szeretlek Nagy Dániel. <3

xoxo.