* Lindcy.

Megismertem egy fiút, aki 1-2 nap alatt elvarázsolt, és nagyon megszerettem. Találkoztunk. Jó volt vele. Kedves, vicces, aranyos, romantikus, minden, ami kell. Aztán tegnap összevesztünk. A történelem megismétli önmagát. Olyasmiket beszélnek rólam, aminek nincs igazság alapja. Ezzel nem is lenne gond, tegyék, ha nincs más dolguk; a probléma ott kezdődik, hogy ezeket a kitalált szép gondolatokat mind vele osztják meg. Aztán szépen megy tovább és tovább, és már ott tart ez az egész, hogy az az igen kevés miskolci fiú, akiket szeretek és a barátaimnak nevezhetem őket.. Mind utálnak. Ilyen kis hazugságok miatt. Nem tudom, kinek a nagy álma, hogy tönkre tegyen, de nagyon jól halad. Már csak hajszálak választanak el a teljes összeomlástól. Ha olvasod, fogadd gratulációm; eléred a célod hamarosan.

Igen. Fel lehetne fogni így is, ennyivel. De kell. Szükségem van rá, de tehetetlen vagyok. Fogalmam sincs mit tegyek azért, hogy 'visszaszerezzem'. Nem volt egyszerű eddig sem közel kerülni hozzá, de mindezek után már úgy érzem, esélytelen, hogy bármit elérjek nála. Pedig fontos. Ó, ha tudná, mennyit jelent nekem.. De ha mondanám, akkor sem hinné el. Nem látott sírni. Ő nem. Barátnőm látta, hogy valódi könnyek. Semmi megjátszás, semmi fake tears. De ezt Ő már sosem fogja látni/érezni. Elfelejt. Szép lassan a szeretete átalakul gyűlöletté, és véglek kitépi magát az életemből. És-én-ezt-nem-akarom!  De ötletem sincs vele kapcsolatban. Tegnap este, amikor felhívtam, minden olyan tökéletesnek tűnt. Azt hittem, minden helyre jön. De nem. Ma csupán 3 embert veszítettem el önhibámon kívül. Legalább is ennyiről tudok. Aztán. Ki tudja, a többiekkel mi lesz.

Csak a remény. Ennyi maradt utána.

xoxo.