Úúú hát ez a nap úgy volt tökéletes, ahogy volt. Reggel Rékával levágtuk Lili körmeit, mert már túl nagyok voltak. Aztán itthon lazultunk az esti szalcsipörire 'készülve'. Kifestettük a körmünket; már nem a szalonnasütés miatt, csak úgy puszta unaloműzőként, szomszéd-figyelemfelkeltőként. Igaz Timi? :)
Ettünk, majd összepakoltunk pár apróságot, és átmentünk Rékához. Útközben összefutottunk Ákival, szóval már csak Timi hiányzott. Tévézgettünk, sütizgettünk míg megött a hiányzó láncszem is. Réka gyönyörűségesen oktojált nekünk egy kis tüzifát, vagy valami ahhoz hasonlót. Mikor már mind a négyen megvoltunk, Megpróbáltunk Ákival tüzet varázsolni, több-kevesebb sikerrel. Timiék meghozták az életmentő FÁT, amivel már könnyebb volt a helyzet. Bő fél óra után végre mindenki jóllakott, és nekiálltunk szintén Ákival előkészíteni a pipáta társaság örömére. Legalább két órán keresztül vízipiáztunk, volt idő, amikor kissé készen is voltunk, de bátran mondhatom: az év eddigi legjobb napja volt. Most értem haza kábé 20 perce, egy kicsit még msnezek, vipezek és hasonlók, aztán 11kor legkésőbb elteszem magam holnapra. Nem szándékozok legalább délig kikelni az ágyból, szóval próbálhatsz felébreszteni, nem fog érdekelni. Akár ébren leszek, akár nem, ebédig ki sem nyitom a szemem.
Most még Réka meg Timi blogját várom, kicsit játszok majd még Lilikémmel, megetetem őt is és Zeffiet is, aztán ennyi.
Köszönöm népek ezt a napot. Ilyet még a nyáron rengeteget! Lányok, ti meg gyűjtsetek pipára! ;)
xoxo.