Hát nem egyszerű az élet, ez biztos. Tudom, annyit nyavajgok, annyit panaszkodok, írom a sok szomorúságot, de sajnos bőven jut nekem ilyenből is. Nem mondom, hogy egy rakás sz*r az életem, csak azt, hoyg vannak dolgok, amiknek jobban örülnék, ha másképp alakulnának.
Rettentő rossz azt érezni, hogy létezik valaki, aki épp olyan mint te. Látni, hogy szinte ugyanúgy tud örülni dolgoknak, ahogyan te, és épp ugyanazoknak. Olvasni az érzéseit, amik akár a tieid is lehetnének, mert sokszor tudnád ugyanazt mesélni, amit ő, más szereplőkkel és helyszínekkel. Tudni, hogy találtál végre valakit, aki megfelel neked, akit szeretsz, és tisztelsz. Akiről végre elmondhatod, hogy valóban nem azért szereted, amilyennek látod, hanem azért, amilyennek érzed. Sokszor vagyok olyanokkal, akik nem érdekelnek különösebben. Gondolok itt haverokra elsősorban. De velük vagyok, csak mert jó érzés szép emberek közelében lenni. Ám olykor rá kell jönnöd, a szépség nem tükrözi a belsőt, épp ellenkezőleg. Máskor épp az ellenkező eset; nem egy kellemes jelenség, mégis a belső szépíti. Amikor viszont olyasvalakit tudhatsz a barátodnak, aki nem csak, hogy dekoratív, de emellett nem utolsó sorban olyan belsővel áldotta meg az Ég, hogy mindened odaadnád érte; nos ezt érezni, tudni, hogy létezik, és tudni azt is, hogy nem lehet melletted: elmondhatatlanul szörnyű érzés.
Mégis érzem. Érzem, és kezd egyre inkább elviselhetetlenné válni. I hate this fuckin distance! :@ Anyway. Próbálkoztam valamilyen szinten lemondani róla, hogy könnyebb legyen. Nem ment. Fogalmam sincs, mi lenne velem, ha még szerelmes is lennék.
Szeretlek.
Féltelek.
(L)
xoxo.