* Lindcy.

Kezdeném egy linkkel..

http://idezetek.hotdog.hu/magazin.hot?m_id=25656&h_id=78421

Nos néha ezekben, és hasonló idézetekben képes vagyok magamratalálni. Furcsa, de olykor pontosan rátalálok érzelmi állapotom leírt változatára. Ilyenkor elgondolkodom azon, miért? Egész hónapban ez a kérdés gyötört; végül rájöttem. Pont most, pont ma.

Rossz környezetben élek. Vagy inkább nem nekem való egész egyszerűen. Nem érzem otthon magam. Neeem, a családdal semmi gond nincsen. Barátok, barátnők. Társak. Nincs körülöttem senki, akiről elmondhatnám, hogy valóban fontos, vagy legalább azzá kezd válni. Van egy barátnőm, de rá se mondanám, hogy annyira az életem része lenne, mivel szinte már természetes, hogy Ő van nekem. Nem bírnék nélküle létezni, csak ehhez sokszor hosszas gondolkodás kell. Kicsit távolabb, valahol Miskolc környékén akadnak még, akik számítanak, de nem mondom, hogy nem tudnám elviselni a hiányukat. Viszont.. Ha még távolabb megyek, találok valakit, aki igazán sokat jelent. Jó, még nem olyan sokat, mint az itteni barátnőm, de tudom, hogy kicsit nagyobb ismerettség után olyan fontossá fog válni, hogy magam is meglepődöm majd rajta.

Már most nem múlik el úgy nap, hogy ne jutna eszembe, ne gondolkodnék el rajta hosszasan.. Sokszor jár a fejemben, milyen lehet megölelni.. Tudni, hogy ott van közvetlenül mellettem, velem. Együtt nevetni vele, beégni előtte, végigsimítani az arcát.. Rámosolyogni, és várni, visszamosolyog-e, vagy csöndben tovább indul.

Lehet, hogy sosem lesz olyan dolog, ami oly szorosan kötni fog hozzá, hogy TELJESEN megnyíljak előtte.. Hogy úgy mondjak ki szavakat, és érzéseket, hogy nem gondolom át előtte minimum tízszer, vajon mit hagyjak ki belőle. Hogy ne kelljen magambafolytani azt, amit valójában mondani akarok. Merni felkelni mellette, tudván; smink nélkül, gyűrött bőrrel, kócosan lát. Együtt sütni vele valami hatalmas dolgot, amiről mindketten tudjuk, sosem lesz olyan, amilyennek lennie kéne, majd amikor kész, együtt nevetni a másikon, rákenni, hogy ő rontotta el, miatta lett idétlen.

Ezek azok, amiket talán soha egy fiúnál sem fogok megtudni. Nála.. Nem tudom. Rágondolni boldogság és mégis remegek közben. Nem vagyok szerelmes. Még nem. Nem is leszek még. Nem szabad, mert onnantól hibátlannak találnám, és elvakultan engednék minden szavának. Jobban kell ismernem saját magamnál. Sosem vágytam rá, hogy megkapjam. Nem ez a fő célom. Nem bánnám, de nem erre megyek. Talán Ő és hasonló emberek hiányoznak az életemből. Talán túl szürke, talán ez a baj. Még most sem vagyok biztos benne, hogy az elején feltett kérdésre ez lehet a megfelelő válasz. Találgatok. Sötét szobákban tapogatózom.

Nem adom fel. Rá fogok jönni az okára. És nem nyugszom, amíg megoldást nem találok. Ez biztos!

Fogalmam sincs, mikor fogok újra írni. talán holnap.. Talán egy hét múlva.

xoxo.